Oktatás

Milyen formában folynak képzések a Hóbagoly Szakiskolában?

Az iskolában hagyományos nappali és részben távoktatásos rendszerben lehet tanulni.

A nappali képzések hetente két-három alkalommal kerülnek lebonyolításra a szakiskola tantermeiben. Ez az időbeosztás lehetővé teszi a résztvevőknek hogy a tanulás mellett elvégezzék munkájukat is.

Távoktatásos képzésnél a hallgatónak nem kell a hagyományosan megszokott tantermi foglalkozásokon részt venni. E helyett a hallgató saját akarata és szabadideje szerint könyvből tanul, személyre szabott egyéni haladási ütemének megfelelően, saját szándéka szerint halad az anyag feldolgozásában. A tanórákat eseti konzultációk váltják fel. A konzultáció az iskolában folyik, a tanulók kötelezettség nélkül, szabadon tehetnek fel kérdéseket tanáraiknak, kérhetnek magyarázatot a nehezebben érthető anyagrészekről. Felelni nem kell, de a bizonyítványt csak sikeres vizsgával lehet megszerezni.

A távoktatásos képzéseknél egy speciálisan erre a célra (vagyis az önálló tanulásra, tananyag feldolgozására) kialakított tanulói csomag segíti a hallgatókat.

A gyakorlati foglalkozások a Hóbagoly Szakiskola új, kiválóan felszerelt termeiben kerülnek lebonyolításra.

Kik jelentkezhetnek az OKJ-s és speciális szaktanfolyamokra?

A beiratkozás feltétele: azonos vagy rokon szakterületen korábban megszerzett szakmunkás-, középfokú-, vagy felsőfokú bizonyítvány, ill. tanúsítvány. Kétes esetben, a régebben, különféle továbbképzéseken és tanfolyamokon megszerzett végzettségekről, a HKVSZ keretében működő Kompetencia Bizottság egyedi döntése az irányadó.

Távoktatás

Ahhoz, hogy valaki hűtőgépek vagy klímák hűtéstechnikájának telepítésével, karbantartásával ill. javításával iparszerűen foglalkozzék, szakmai szempontból egy sor követelménynek kell megfelelni, pld:
az 5/1997.(III.5) IKIM rendelet előírja, hogy legyen az illetőnek Ipari- és Kereskedelmi Hűtőgépszerelő OKJ szerinti szakképesítése. (Hatályos: 1999 IX.15.-)

A 94/2003 (VII.2.) Kormányrendelet (az ózonréteget károsító anyagokról) előírja, hogy az illetőnek el kell végeznie a hűtőközegek biztonságos kezeléséről szóló un. “Zöld” tanfolyamot.

Mit jelent a távoktatás?

A távoktatás az un. nyitott szakképzések egyik válfaja. A távoktatási programoknál a hallgató nem a hagyományosan megszokott “tantermi” oktatáson vesz részt. Ez azt jelenti, hogy nincs előre meghatározott órarend, nincs kötött tanulási rend. E helyett a hallgató személyre szabott, egyéni haladási ütemének megfelelően halad az anyag feldolgozásában. A képzés lehetőségekhez mérten, maximálisan igazodik a hallgatóhoz, figyelembe véve, hogy a tanulók jelentős része munkája mellett végzi a tanfolyamot.

A távoktatási szakképzésnél a tanórákat a konzultációk váltják fel. Ezek lényegesen ritkábban vannak a hagyományos “órarendi” óráknál. A konzultációs időpontokban az önálló tanulás során felmerült problémák megbeszélése, az elsajátított tananyag visszakérdezése, kiértékelése, és a beadandó feladatok kiosztása történik.

Az előírt gyakorlati foglalkozásokat a Hóbagoly Iskola gyakorlótermeiben végezhetik el a résztvevők. A gyakorlatokon való részvétel nem kötelező, de ajánlott, mert a vizsgán gyakorlati feladatok is vannak, melyek ugyanúgy beszámítanak az eredménybe mint az elmélet.

A távoktatásos képzéseknél egy speciálisan erre (vagyis az önálló tanulás, tananyag feldolgozás) a célra kialakított tanulói csomagokból folyik a tanulás. Ezeket a tananyagokat egyrészt a terület szakemberei állítják össze másrészt távoktatási szakemberek ellenőrzik, támogatják szakmai tanácsokkal tananyagírókat.

A tankönyvek helyett tanulócsomagot kapnak a hallgatók. Ez tartalmazza a nyitott szakképzés feltételeinek eleget tevő tananyagot (általában könyv), valamint ehhez kapcsolódó segédleteket, a beküldendő feladatokat, képző kapcsolattartójának nevét adatait, elérhetőségét, a hallgató számára ajánlott időütemezést és a konzultációk, gyakorlati foglalkozások időpontját.

A képzés végén az OKJ-szerinti képzésről államilag elismert bizonyítványt kapnak a résztvevők, az új kibővített “zöld”-tanfolyamról a rendeletnek megfelelő fényképes igazolványt ad ki a HKVSZ.

Kik jelentkezhetnek a távoktatásos képzésekre?

Ipari és Kereskedelmi Hűtőgépszerelőnek (OKJ: 31 5236 01):

HKVSZ (Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége) és MKHE (Magyar Mobil Klíma- és Hűtéstechnikai Egyesület) által megadott “szakirányú képzettség”-ekről bizonyítvánnyal rendelkezők.

Rokon munkakörökről, foglalkozásokról OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkezők:

Háztartási-gép szerelő (OKJ: 51 5222 02)

Hűtőgépkezelő (OKJ: 31 5242 01)

Klímagépkezelő (OKJ: 31 5259 01)

Azok a közép,- ill. felsőfokú végzettséggel rendelkezők, akik az NSZI Központi Programja és a jelen tanfolyam Képzési Programja közötti alapozó eltérési anyagból képzettséggel rendelkeznek (pl. gépészeti,- villamos,- épületgépész szakközépiskola,- ill. technikum, vagy ugyanilyen felsőfokú végzettség); gépészeti szakmunkásképző, … stb.

Az előzőeknek megfelelő, külföldön szerzett és honosított szakképzettséggel rendelkezők.

Hűtőközegek biztonságos kezelése (megújuló “zöld” tanfolyam)-ra jelentkezheznek:

Az Ipari és Kereskedelmi Hűtőgépszerelők (OKJ 31 5236 01)

Szellőző- és klímaberendezés szerelők (OKJ 31 5236 03.)

Rokon munkakörökről, foglalkozásokról OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkezők:

Háztartási-gép szerelő (OKJ: 51 5222 02)

Hűtőgépkezelő (OKJ: 31 5242 01)

Klímagépkezelő (OKJ: 31 5259 01)

Olyan OKJ szerinti gépjárműszerelő szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők, akik elvégezték a HKVSZ vagy a MKHE által jóváhagyott tematikájú “Járműklíma szerelő” tanfolyamot

Azok a közép,- ill. felsőfokú végzettséggel rendelkezők, akik az NSZI Központi Programja és a jelen tanfolyam Képzési Programja közötti alapozó eltérési anyagból képzettséggel rendelkeznek (pl. gépészeti,- villamos,- épületgépész szakközépiskola,- ill. technikum, vagy ugyanilyen felsőfokú végzettség); gépészeti szakmunkásképző, … stb. és elvégezték a Hóbagoly Iskola által szervezett “Kisteljesítményű klímakészülékek” tanfolyamot.

Mikor indulnak a távoktatásos képzések?

A tanfolyamokra folyamatosan lehet jelentkezni Sávolt Józsefnél az 1-403-9793 telefonon és faxon.